Az én nevem ibolya,
  tavasszal születtem,
erdő szélén öreg fa,
   ott keress meg engem.

Kicsiny vagyok, eltakar
  zöld levélkék sátra,
le kell értem hajolnod,
   úgy találsz meg, lányka.

Ibolya, ibolya,
  tavasz első mosolya,
 illatos virága,

ezt susogja fülembe
   testvérkém, a füvecske,
s döngi, döngi, döngicséli
  a sok kis bogárka.  /Várnai Zseni: Ibolya/