Ó,ne tombolj,szélvész! Te se zúgj-búgj, fenyves! Kicsi gyöngyöm szunnyad, legyen álma csendes. Ne riaszd fel zápor, égi zengés,állj el! Feketéllő szárnyú viharfelleg.szállj el! Kicsi gyermek,szunnyadj... A vihar elszállott, Anyai szív őrzi puha csendes álmod, S mire holnap nyílik pici selymes pillád, Csupa fény vár újra, csupa gyöngéd jóság!.../Altatódal viharban/
Hegymagasban lép a tavasz, lábát fürösztik a tavak, szelek bókolnak neki, fejét fénybe emeli. Megkérdezi az eget: küld majd esőt eleget? Megkérdezi a napot: mondhat-e már jó napot azoknak, kik hátizsákkal vágnak neki a világnak? Mi ez a gyors jelenés? Köd-kérdőjel? Belevész a semmibe azután. A bujkáló nap után fordul minden kis bokor: nagy úr a nap, vajon válaszol? S az ág,ki az égre lát, várja az ég válaszát. Mit válaszol a nap s az ég? Fejtsétek meg az értelmét! Kiderül,beborul. Ezt üzeni a nap s az ég válaszul. /Rákos Sándor/