"Valóban szörnyű emberi tulajdonság,hogy általában csak akkor értékeljük igazán a jótevőinket, szeretteinket,ha már eltávoztak,ha már nem tudjuk őket megölelni.Nincs erre mentség,csak magyarázat. Futunk,rohanunk,pénzt keresünk,gyereket nevelünk, szeretünk,haragszunk,örülünk és kiborulunk,közben alig hagyunk időt megállásra-elmélyülésre. ... ...Kevés olyan ember él közöttünk,akinek nincs lelki adóssága,azaz olyan okosan gazdálkodik az idejével,hogy mindenkinek annyit tud adni önmagából/a szeretetéből, köszönetéből/,amennyit fontosnak tart.Persze legtöbbünkben megvan a jó szándék:felhívom X-et,tényleg meglátogatom Z-t, csakhogy a szeretetteljes terveket ritkán követi tett. ... ... Sokkal különb lehetne a világ,ha mindenki önmagán próbálna egy kicsit javítani. ..."/V.Kulcsár Ildikó/