Ismerek egy öregasszonyt, -igazat mondok, nem tréfát- aki egyszer a tavasztól elkérte a varázskrétát. És azóta,mint a tavasz, hegyre-dombra és mezőre, ő is virágokat rajzol kemencére, terítőre./Zelk Zoltán:Varázskréta/
Sárga pelyhes kislibák tipegnek a réten át. Nem is libák,virágok, sárga a bóbitájok. Gyenge száruk imbolyog, sárga szemük mosolyog. Tipegnek és totyognak, majd a földre potyognak. S pár nap múlva mily csoda! Fehér lett a bóbita. Tolla nőtt a virágnak, könnyen indul világnak./Gazdag Erzsi:Pitypangok/
Vidám tavaszi nap virrad ránk. Nézd a rügyeket a fákon! Friss szél röpíti az énekünk, napfény mosolyog a tájon. Szép a kikelet az erdőben, friss és eleven az élet, rajta, fiatalok, induljunk, ifjú serege a népnek! Gyere hát vélünk, boldogan élünk, pirkad már a hajnal, fényes új utakon együtt lépünk sok millió fiatallal./Tavasz/