Tél-boszorkány bonthatatlan
  bűbájában, mint mese,
dér-palástban, néma fagyban
  áll a fenyves mozdulatlan
   csodacsipke-ligete.

Halva tán és mégis élve
    tűri, szinte álmai 
      gyönyörétől megigézve, hogy
 a hónak már egész
       befonják piheláncai.

Ha nyugatról, ha keletről
      a ferde nap rácikáz,
meg se rezdül- mint ijesztő
  üvegtűzvész, gyúl az erdő:
            káprázatos fényvarázs! /Fjodor Tyutcsev:Téli erdő/