"Valóban szörnyű emberi tulajdonság,hogy általában
  csak akkor értékeljük igazán a jótevőinket,
 szeretteinket,ha már eltávoztak,ha már nem tudjuk
 őket megölelni.Nincs erre mentség,csak magyarázat.
 Futunk,rohanunk,pénzt keresünk,gyereket nevelünk,
szeretünk,haragszunk,örülünk és kiborulunk,közben alig
 hagyunk időt megállásra-elmélyülésre.  ...
  ...Kevés olyan ember él közöttünk,akinek nincs lelki
 adóssága,azaz olyan okosan gazdálkodik az idejével,hogy
 mindenkinek annyit tud adni önmagából/a szeretetéből,
 köszönetéből/,amennyit fontosnak tart.Persze legtöbbünkben
 megvan a jó szándék:felhívom X-et,tényleg meglátogatom Z-t,
 csakhogy a szeretetteljes terveket ritkán követi tett.  ...
 ... Sokkal különb lehetne a világ,ha mindenki önmagán
     próbálna egy kicsit javítani.  ..."/V.Kulcsár Ildikó/