Mert érdesek, csúnyák,
szürkék az ágai,
jobban szeretem, mint a többi fát.

Van a kertemben sok fa, gyönyörű.
Szilvafák, terebélyesek,
citromfák, szép egyenesek,
narancsfák, illatos-virágosak.

Minden tavasszal
felöltik virág-fátylukat
a többiek a fügefa körül.

Az szégyenkezve áll,
s a virágok felé
kinyújtja kopár, érdes ágait.

Ezért én,
amikor elmegyek előtte,
így szólok hangosan, hogy ő is
hallja: - A fügefa a legszebb
a fák között a kertben.

Ha hallja, amit mondok,
ha érti, amit mondok
-csordultig telik boldogsággal
a fügefa.

És éjjel, ha a szél
ágai közt motoz,
elmondja neki: - Ma valaki
azt mondta, hogy szép vagyok. /Juana de Ibarbourou: A fügefa/