Ne bántsd a fát, hisz ő is érez,
  Szép gyöngén nyúlj a leveléhez.
Ágát ne törd, lombját ne tépjed,
    Hadd annak, ami, épnek, szépnek.
           Szeresd a fát!

Édes gyümölcsét várva-várod,
  S te mégis letörnéd a virágot?
Szegény virág gyorsan elszárad,
  S te bánkódnál majd, késő bánat.
          Ne bántsd a fát!

Fa lombja közt viharban, vészben
  Lám meg se ring madárka fészke,
Fáradt ha vagy leülsz alája,
    S elszenderít madár danája.
          Szeresd a fát!

Anya ő is, minden levélke
  Egy-egy gyermek, gonddal nevelve.
És gyermek minden ágacskája,
   Szeretettel tekints fel rája.
        Ne bántsd a fát!

Mindaz, kik fákat ültetének,
  Sírjukra szálljon hálaének,
Ásóval is költők valának,
   Szép lombos fákról álmodának.
       Szeresd a fát!  / Benedek Elek: Ne bántsd a fát!/