Én költő lettem,
  te meg légy zenész,
csak muzsikálj, s énekelj, kis Kati,
  Bachot, Chopint, s a többi
nagy zenét szeretném
 majd tetőled hallani.

Tudod, zenével kezdődött a lét,
mikor még nem volt
 emberi beszéd,
altatódalt dalolt az ősanyánk,
 dallal ringatta első gyermekét.

Zúg a vihar, és zeng a zivatar,
  dalt sodornak a szférák szárnyai,
s a rádión át felénk ömlenek
  a légóceán hanghullámai.

Nézz a magasba, fönt a csillagok
   virrasztanak, mint fénylő hangjegyek,
talán onnan vették a nagy zenét
   a muzsikáló örök szellemek,

s hidd el, a bolygók csodás rendszerét,
   azt is zenei ritmus hatja át,
s ha jól figyelsz, füled fölissza majd
  az örök pálya csodás ritmusát.

De mért is szállnánk el oly messzire,
   itt fönt az ágon rigó fütyörész,
a tücsök szól, és zümmög a bogár,
  hallod Kati? Ez mind, és mind zenész.

Ők így születtek, te meg csak tanulj,
      ember nem jut tudáshoz könnyedén,
hangszeredből úgy áradjon a dal,
  mint költők szivéből a költemény. /Várnai Zseni: Muzsika/