Álomvizek hátán,
   szálló szellőszárnyon
elhajózunk, messze szállunk,
   kicsiny fiam, lányom.

Elhajózunk messze,
  a nagy idegenbe,
Meseország közepébe,
  egy tündérszigetre.

Aranyfa tövébe,
  lepihenünk ottan,
s várjuk, hogy az aranyalma
   az ölünkbe pottyan.

Rezgő lombok árnyán
  zöld madár dalolgat,
csörgedező kis patakban
  színarany méz olvad.

Rubintos cseresznye,
  piros eper, málna,
hogy leszakítsd, kicsiny fiam,
   alig-alig várja.

Téged, piciny lányom,
  hív a friss tejecske,
illatozó selyemréten
  ezüstszőrű kecske.

S hogyha ezer jóból
  unos-untig ettél,
aranyágyban pihevánkos
vár, hogy megpihenjél.

Álomvizek partján
  kis hajóra szállunk,
Meseország közepéig
  bizony meg sem állunk!  /Várnai Zseni: Álomvizek hátán.../