Száll az alkony csipkés szárnya,
       mint a pillangó.
     Verdesi a présház falát.
        Zizeg az ajtó.
Hamvasfényű szárnya pora
         lepereg.
Zöld ajtónkat rózsaszínnel
      hinti meg.

S amint zizeg, kék felhőből
    megered a hó,
s fátylán át a szomszéd pince
      alig látható.
Csak magamnak, hogy próbáljam,
     jó-e írni még,
dúdoltam e pillangózó
          lepke versikét. /Takáts Gyula/