Kakas kukorít,
   hajnal kivirít,
a réti rigó dala röppen,
arany-bivalyok gerince ragyog
márvány-eres égi
      ködökben.
Ma ládd: a himes föld,
       láng -habos ég
csak láz-tünemény,
      csak híg buborék,
széthull,tenyeredbe
         csöppen.

A lábadon itt topánka
     szorít:
     ez a föld!
    a gyökér ölü erdő!
a homlokodon kék pántlika fon:
      ez a menny!a fejedre tekergő!
és közbül a szív,
           a kalitka-madár,
         kit féltésed vasrácsa bezár:
       ha elszáll,
              vissza sosem jő./Weöres Sándor:Tavaszi virradat c. verse/